2014 ápr 21, Kategória: Utazás, 2 283 Megtekintés
Érdekes helyek a nagyvilágban: irány a Húsvét-sziget!
Lassan 300 esztendeje, hogy 1722-ben egy holland hajós a Csendes-óceán délkeleti részén hajózva felfedezte húsvét vasárnapján az így Húsvét -szigetnek elnevezett szárazföldet. 163, 6 négyzetkilométer területű, 1888 óta Chile alá tartozó Húsvét-sziget hírnevét nem az ünnepet jelentő megnevezése hozta meg. Ismertségét a mintegy 900 monumentális kőszobornak, az úgynevezett moaiknak, valamint a területének majdnem felét kitevő Rapa Nui Nemzeti Parknak köszönheti, mely utóbbi 1995-ben az UNESCO világörökségeinek sorába is bekerült.
A szubtrópusi éghajlatú szigeten igen kicsi a hőingadozás, így egész évben kellemes időjárási viszonyok között látogatható, ami igencsak kedvező az utazók szempontjából. Maga a turizmus a szigeten 1967-ben lendült fel a beinduló légi forgalomnak köszönhetően, mivel megfelelő kikötő hiányában a szigetet nagy személyszállító hajóval nem lehet a mai napig sem megközelíteni. A tengerjárók így a nyílt tengeren lehorgonyozva kisebb hajókra helyezik át utasaikat, melyek képesek a szigetet közvetlenül megközelíteni. Igaz, viharok idején ez a megoldás kevésbé utasbarát. A szigetre utazás a levegőben sem egyszerű, mivel mindössze három irányból lehet megközelíteni a Húsvét-szigetet. Pontosítva Santiagó de Chile, Lima és Tahiti felől érhető el, 5-6 óra repüléssel. Mindehhez egy európai ember számára még hozzáadódik időben és anyagiakban egy 10-12 órás repülés a három elérhetőségi pont egyikére.
A szigetre látogatóknak nem kell hiányolniuk a kényelmet, mert a magánpanzióktól a háromcsillagos hotelekig bőséges kínálatból választhatnak szállást, míg a sziget bejárása igény szerint történhet terepjárón, lóháton, de a vállalkozó kedvűek gyalogosan is nekivághatnak, akár világnyelveken beszélő idegenvezető kíséretében. A helyiek számára a turizmus kiemelkedően fontos jelentőséggel bír, igazából fő bevételi forrásuk, ennek köszönhetően nagyon fejlett a hagyományos kézműipar is a szigeten. A Húsvét-szigetre érkező turistának magas áramszínvonallal kell számolniuk, mivel a helyiek a vendéglátáshoz szükséges eszközöket, alapanyagokat kénytelenek importálni, kivéve néhány mezőgazdasági terméket.
A sziget turizmus számára nyújtott látványosságai elsősorban a már említett moaik, vagyis a kőszobrok, melyeket a mai vélekedés szerint az őslakosok csoportjai emlékként állítottak őseik számára, és egyben vetélkedtek is általuk egymással. Az egyik legérdekesebb moai, a Hoa Hakananai’a nem a Húsvét-szigeten található, mert 1868-ban egy brit hajó legénysége a két és fél méter magas, negyven tonnás, kemény bazaltból készült szobrot magával vitte Londonba, így ma a British Museum falai közt tekinthető meg. Természetesen sok moai látható még ma is a szigeten, illetve egyéb régészeti feltárásokat is felkereshetnek a turisták, valamint a helyiek polinézia gyökerekből származó táncában és énekében is gyönyörködhetnek a szigetre érkezők.
Posting your comment...
Szólj hozzá