2016 Sze 18, Kategória: Konyha, 2 878 Megtekintés

Balkáni ízek – Az ajvár receptje


A minap lapozgattam Édesanyám 1973-as szakácskönyvét, és amint be akartam csukni, véletlenül a földre hullott belőle egy gyűrött, immár megsárgult papírfecni. Nagymamám ezer éves kézírása olvasható rajta, nagy, kunkori, régimódi betűkkel: „Ajvár recept”. Mivel igazán nosztalgikus hangulatba kerültem tőle, így mindenképpen szeretném megosztani másokkal ennek az ezerarcú mártásnak a receptjét, hiszen gyermekkoromban igen sokszor élvezhettük a Mama által készített finomságot: az ajvárt.

Az ’ajvár’ szót török szóként eredeztetik, hiszen nagyon hasonlít a török ’havyar’ kifejezésre, ami sózott halikrát jelent. A kettő jelentésének szerencsére nem sok köze van egymáshoz. J Az ajvár Szerbiában igen közkedvelt mártás, mert számos módon elkészíthető és felhasználható. Jellemző, hogy a bázisalapanyagok ugyanazok, de van, aki megspékeli még néhány otthon fellelt zöldséggel, ez javarészt ízlés és szokás kérdése. Ehetjük sültek mellé, rakhatjuk levesbe és pörköltbe ízesítésként, vagy a szerbek által nemzeti ételként fogyasztott pljeskavicával és csevappal együtt is fogyasztható. Én kiskoromban majonézzel összekeverve kentem a még meleg kenyérre, később, a pubertás beköszöntével forradalmi ötletként tortilla csipszet mártogattam bele. J Ízvilága paprikás-paradicsomos-hagymás, de lehet csípős is, ez attól függ, milyen paprika lesz az alapanyagunk. Aki szereti a fűszeres mártásokat, egyenesen rajongani fog az ajvárért!

Válasszunk egy megfelelő méretű edényt, és a lenti hozzávalók mindegyikét
helyezzük bele. Hozzávalók:

  • 5 kg paradicsom
  • 15 db paprika (piros)
  • 1 nagy sárgarépa
  • 4 fej fokhagyma
  • 1 csomag petrezselyem
  • 4-5 db zeller
  • 2 dl ecet
  • 3-4 evőkanál cukor (vagy édesítőszer)
  • 2-3 evőkanál só
  • 2 dl olaj
  • Végül főzzük sűrűre, és hasonlóan a lekvárokhoz töltsük előre fertőtlenített befőttes üvegekbe. Ezután, szintén, mint a lekvárt és a befőtteket, lassanként „ágyban” hűtsük le.

Posting your comment...

Szólj hozzá


E-mail értesítés, ha válasz érkezik

https://www.eu2004.hu/wp-content/themes/press