2014 jan 19, Kategória: Tech, 2 707 Megtekintés

A technikai fejlődés hatása a kézírásra


A technikai fejlődés hatása a kézírásra

A technikai vívmányok, miközben úgy tűnhet, hogy közelebb hozzák az embereket egymáshoz, tüzetesebben megvizsgálva inkább eltávolítják őket egymástól. Természetesen a fejlődésre szükség van a felgyorsult világ követelményeinek való megfeleléshez. Nem a technikai hibája, hogy mi emberek a kényelem érdekében képesek vagyunk lemondani személyiségi jegyeinkről, például saját kézírásunkról.

Az internet, a számítástechnikai eszközök, a mobilkészülékek a nap minden percében megkönnyítik életünket, hiszen hihetetlenül gyors információáramlást tesznek lehetővé. Egy e-mail, egy sms pillanatok alatt a címzett által is olvashatóvá válik, míg régebben a táviratnak is idő kellett ahhoz, hogy a célpontba érjen. Ma már dokumentumokat is el lehet juttatni egyik percről a másikra például faxon, vagy akár szkennelve egy e-mailben csatolt fájlként rövid idő alatt landolhatnak a megjelölt helyen.

Sajnos a digitális robbanásnak negatív hatásai is vannak. A mai gyerekek ügyesen kezelik a számítógépeket, és jóval kevesebb időre van szükségük ahhoz, hogy egy-egy új elektronikus kütyü alkalmazását elsajátítsák. Ugyanakkor az írás és olvasás megtanulásában egyre nagyobb problémák észlelhetők náluk. A számítógép, az internet, az okos telefon szinte uralni tudja egy gyermek életét, és előbb ismerkedik meg a betűkkel a klaviatúrán, mint kézzel írott formában. Mindez pedig írás és olvasás tanuláskor zavaró lehet, akadályát képezheti e tudások elsajátításának.

A digitális fejlődés nemcsak a kisgyermekek számára jelent veszélyt. Maguk a felnőttek is a digitális világ előnyeivel élnek szívesebben, és inkább írnak levelet e-mail formájában, vagy küldenek ünnepek alkalmával elektronikus képeslapot, mint, hogy kézzel írnák meg őket. Persze olcsóbb is az elektronikus változat, és ügyintézések kapcsán a nyomtatott dokumentum pedig már elvárás. Ugyanakkor az egyre ritkábban gyakorolt kézírás idővel “elsatnyul”, egyre nehezebben vesz az ember a kezébe tollat, ceruzát, így hát görcsössé válik az írás. Pedig a kézírás jobban megdolgoztatja az emberi agyat, mint a billentyűzeten való klimpírozás!  A kézírás hanyatlásával együtt a helyesírás is fokozatosan romlik, valamint az ember szókincse is szűkül, hiszen a gépek mindezeket megoldják helyettünk. A gyors digitális fejlődés közepette tehát fontos lenne egy optimális megoldást találni, hogy a technika is tudjon haladni és közben olyan kincsek, mint például a kézírás ne kerüljenek süllyesztőbe.


Posting your comment...

Szólj hozzá


E-mail értesítés, ha válasz érkezik

https://www.eu2004.hu/wp-content/themes/press