2015 ápr 05, Kategória: Munka, 2 046 Megtekintés
Tényleg megoldás a közmunka a munkanélküliség elleni harcban?
Sokat hallani mostanság a hírekben a magyarországi közmunkaprogramokról, egyaránt jót és rosszat is mondanak az elmúlt években jelentősen kiterjesztett rendszerről. 2011-ben az addig önkormányzati normatívából finanszírozott közcélú munkát felváltotta a Belügyminisztérium által irányított START program és a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás. Előbbi célja egyértelműen az volt, hogy értéket teremtsen, míg utóbbi a kötelezően ellátandó vagy önként vállalt önkormányzati feladatok megvalósítását célozta meg, illetve a civil szerveket segítette.
A START programok között találhattunk jó néhányat az elmúlt években, amelyek igen sikeresnek nevezhetők. A START Mezőgazdasági Mintaprogramokban a növénytermesztésben és állattenyésztésben a résztvevők sok esetben a piaci normát meghaladó termelő tevékenységet végeztek, melyek jelentős mértékben hozzájárultak az önkormányzati közétkeztetés működtetéséhez, a szociálisan rászorulók megsegítéséhez, és egyes esetekben pluszforrást biztosítottak a települések költségvetéséhez. A többi alprojekt – legyen akár szó a helyi sajátosságokra épülő, értékteremtő munkáról vagy a belvízelvezetés javítását célzó projektekről – is sikeresnek mondható.
A hosszú távú közfoglalkoztatásban nem csak az önkormányzatok, de a civil szervezetek (egyesületek, utánpótlás nevelő sportklubok vagy akár alapítványok) is részesülhettek. Az esetek kilencvenkilenc százalékában ennek keretében valósul meg az önkormányzati terültek tisztántartása, a fűnyírás és az élhető környezet kialakítása. Ebben a kategóriában is, akárcsak a START esetében, évről évre több forrás áll rendelkezésre a munkaügyi szervezeten keresztül.
A fizetés nem túl magas: egy végzettség nélküli segédmunkás bruttó 79 155 forintot keres a közmunka keretében, melyből 51 847 forintot kap kézhez. Azonban ha belegondolunk, ez a kereset nélküli állapotnál pont 51 847 forinttal több, és a foglalkoztatást helyettesítő támogatásnak is közel dupláját kapja a dolgozó. Jelenleg a gazdaságunk nem áll készen, hogy elegendő munkahelyet biztosítson az ország munkaképes korú lakosságának. Amíg ez meg nem történik, be kell látnunk: a közmunka jó mind az embereknek, mind az államnak.
Posting your comment...
Szólj hozzá