2014 Júl 01, Kategória: Otthon, 2 123 Megtekintés
Hol legyen a gyerkőc nyáron?
Az iskolások már egy ideje élvezik a nyári pihenést, és főként tanításmentes időszakot. Lassan eljön az óvodai és bölcsődei “leállások” ideje is, és bizony nem kis szervezési képességet igényel a szülők részéről, hogy csemetéiknek felügyeletet szervezzenek azokra a napokra, hetekre, mikor a megszokott menetrend felborul. Persze a legkisebbek számára az összevont intézményi ellátás a legtöbb helyen megoldott, és az iskolásoknak is van lehetőség napközis táborra, de azért a gyermekeknek is megjár a nyár, kell valami kis plusz élmény. Jó esetben, amikor mindkét szülő dolgozik, össze lehet úgy sakkozni a szabadságokat, hogy jusson is meg maradjon is, és netán egy közösen eltöltött hét beleférjen a nyárba.
A hosszú nyári szünet a kikapcsolódás, feltöltődés mellett kiválóan alkalmas arra is, hogy a családi, baráti kapcsolati szálak erősödjenek, vagyis a gyermekek felügyeletének megszervezésébe bele lehet vonni a nagyszülőket, nagynéniket, nagybácsikat, a tágabb rokonságot, hiszen nem árt, ha a gyermek kicsit más légkörben is mozog. Ha pedig nincs rokonság, a baráti erőforrásokat is mozgósítani lehet, hiszen saját barátaink és gyermekeink barátainak szülei is hasonló nehézségekkel küzdenek a munka és szabadság összeegyeztetése terén.
A nyári vakáció ideje a kikapcsolódás mellett nagyon jó táptalaja a gyermek önállósodásának, fejlődésének, és ezt a különböző, nem kötelező jellegű táborok tudják a legjobban szolgálni. Sokféle táborozási lehetőség áll ma nyitva a fiatalság előtt, mehetnek lovastáborba, elmélyülhetnek egy idegennyelvbe, sporttáborban vezethetik le feles energiájukat, vagy éppen színész képességeiket élhetik ki. Mindez pedig csak ízelítő a lehetőségek bőséges tárházából, mert a gyermek és ifjúsági táborok sora végeláthatatlan. Persze ezek a táborok nem olcsó mulatságok, hiszen nem egyszerűen gyermekfelügyeletről szólnak, mert a programok mellett napi háromszori-ötszöri étkezés, és legtöbbször szállás költségeit is be kell számítani a díjba, és persze a táborozásban résztvevő munkaerőről se feledkezzünk meg!
Szóval sokféle lehetőség áll a szülők előtt, hogy gyermekük ne otthon a négy fal közt, és egyedül – ha már elég nagy hozzá – töltse el a hosszú nyári szabadságot. Azért fontos a szervezés során arra is odafigyelni, hogy a vakáció a pihenést is biztosítsa a gyermek számára, hiszen egy egész tanévet kell mentálisan feldolgoznia, és ha túl sok új élménnyel, egyvégtében “bombázzuk” a nyár folyamán is, akkor könnyedén túlterhelhetjük, és tanévkezdésre “kibukik”. Tehát a jóból is megárt a sok, és ha megtehetjük, akkor se küldjük táborról táborra, rokontól rokonig csemeténket, hagyjunk neki mindig időt az élmények feldolgozására, egy kis szusszanásra, és ilyenkor próbáljunk vele mi otthon lenni szülőként.
Posting your comment...
Szólj hozzá